Dan Tanasă román aktivista rendőrséget hívott a Kovászna Megye Tanácsa és Európa Tanács által szervezett nemzetközi konferenciára, ugyanis állítása szerint a szervezők ellopták az általuk hozott promóciós anyagokat és brosúrákat.Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának Önkormányzati Szakbizottsága tartott kihelyezett ülést 2018. május 30-31-én, Bálványosfürdőn. Az eseményre Kovászna Megye Tanácsának meghívására került sor, amelynek első napján, szerdán, az Önkormányzati Szakbizottság ülését tartották. A rendezvény második napján egy, a Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban címet viselő konferenciára került sor, amely nyitott volt a nagyközönség számára.
A konferencia során Dan Tanasă lopás gyanúja miatt kihívta a rendőrséget
Dan Tanasă, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület elnöke és Ivan Cătălin európai parlamenti képviselő szintén jelen voltak a rendezvényen, amelyre több brosúrát és promóciós anyagot hoztak magukkal abból a célból, hogy a résztvevők között szétosszák. A konferencia során Dan Tanasă lopás gyanúja miatt kihívta a rendőrséget, mondván, hogy a szervezők ellopták az általuk hozott szóróanyagokat. A felhozott vádak teljes mértékben megalapozatlanok, ugyanis – amint az a szervezők által a nyilvánosság rendelkezésére bocsátott fényképekből kiderül – teljesen nyilvánvaló, hogy a különböző brosúrákat és könyveket a résztvevők vették el a regisztrációs pultról.
Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője rámutatott, hogy egyre nehezebb a Dan Tanasă által folytatott állítólagos „visszaélések” miatt elkezdett magyarellenes harcot megérteni. „Nyilvánvaló, hogy a bűncselekménnyel való vádaskodás nem más, mint egy hihetetlenül ellenséges és gonosz kampány része a magyarok ellen” – tette hozzá Benkő.
Magyarellenes feliratok közterületeken
Az utóbbi napokban Nagyvárad több épületén, kirívóan súlyos magyarellenes feliratot tartalmazó lehúzósok jelentek meg. A matricákon az a felirat áll – amely egyébként Románia nemzeti színeire volt elhelyezve –, hogy „Mi románok vagyunk és megvédjük földünket, népünket és történelmünket”. A felirat alatt, a román zászló sárga sávján egy áthúzott Magyarország felirat és magyar zászló látható. Az öntapadós matricák leginkább idegengyűlölő része a matrica alján található szöveg, amely egy, a románok által használt rendkívül sértő kifejezést tartalmaz. A szóban forgó kifejezés egy olyan, a románok által gyakran használt rigmus, amelyet a magyar közösséggel szembeni ellenséges fellépések során szoktak hangoztatni.
Ez nem egy egyedi eset, és azt szemlélteti, hogy a romániai magyar közösség nemcsak politikai természetű támadások áldozata, hanem számos rosszindulatú csoport és egyén közösségellenes megnyilvánulásainak is a célkeresztjében áll.
06.06.2018